Én nem akartam hogy fájjon! Nem akartam, hogy érezzek.. Egyszerűen csak boldog akartam lenni! De nem sikerült.. Megtörtem. Nem is hinné az ember, hogy milyen nehéz nem engedni az érzéseinek, milyen nehéz kikapcsolni őket a pillanatnyi örömökért... Csak akkor veszi észre igazán, amikor kicsit enged, és akkor a maga köré épített fal rögtön leomlik. Egyetlen másodperc alatt, ezer meg ezer darabban hull a földre. Minden mi igaznak és fontosnak tűnt addig, megváltozik. Minden mi hazugságnak, és hülyeségnek tűnt addig, megváltozik. Minden új értelmet nyer. A világegyetem felhagy az addigi rendezett mozgásával, és hihetetlen összevisszaságba kezd. Minden megváltozik. Az érzéseid előtörnek, és nem engedik hogy másra gondolj. Ő kerül a középpontba, a te középpontodba. Minden más lesz. És óráról órára, percről percre jobban erősödik, majd végponthoz ér. A valósághoz. Ahol felnyílik a szem, és észhez tér az agy. Valami kizökkentette őt, a rózsaszín álomvilágából. Az aki számodra olyan fontos, mással van. Még csak nem is érdekled.. És ekkor rájössz, hogy mennyire kevés vagy.. és mennyire sebezhető. Mennyire könnyen engedted önmagadnak, hogy megéld azokat az érzéseket, amikhez nincsen jogod, hisz nem a tieid. Egyedül maradsz az érzéssel, a fájdalommal. Nem tudsz ellene mit tenni, csak túl akarsz rajta jutni. Magadat hibáztatod, amiért engedtél, és hülye gyerekes módon beleképzeltél dolgokat. Csalódsz benne, de legfőképpen önmagadban. Nem érted miért történik, de sírsz. Valami olyat siratsz pedig, ami sosem volt a tiéd, és talán jobb is, hogy így történt. Kisírtad magad. Ezután már tényleg nem marad más, csak az üresség. Nem érzel semmit. Vársz. Vársz valamire, s elfojtasz minden reményképet. Nincs szükséged többé erre. Túl fogsz jutni ezen, mert túl kell jutnod. Az idő majd segít, és te is segítesz önmagadon. És ott vannak a szeretteid, akik akármikor melletted állnak. Fel kell állnod, és leporolnod magad. Abbahagyni a szomorúságot, és észhez térni. Megerősödni. Túllépni azon, hogy csalódnál, túllépni azon, hogy magadat okolod a fájdalomért. Hisz igazából nem vagy hibás.. csak egy egyszerű érző ember!