Nem is tudom már, mikor írtam úgy utoljára, hogy minden teljesen rendben volt. Az életem mostanában, vagyis jobban mondva állandóan mozgalmas. Mindig van valaki, vagy valami ami teljesen felfordítja a dolgokat, és ami miatt érzelmi zűrökbe kerülök én, aki nem igazán az az érzelmes ember.
Legutóbb még olyan dolgok miatt írtam, hogy félek hogy egy bizonyos emberbe beleszeretek, és úgy éreztem képtelen vagyok elengedni őt az életemből. Mégis sikerült valahogy, de közben majdnem ugyan ott vagyok megint. Valami előtt, amibe nem kellene beleesnem. Bár most valamiért könnyebb. Talán azért mert nem képzelek bele olyan sokat mint ezelőtt, mint eddig.  Március 21-én kezdődött minden. Átlagos bulinak indult, vagyis nem. Sokkal rosszabbnak. Mostanában a legtöbb buli nem úgy alakul ahogy eltervezem.. Hát ez is egy ilyennek tűnt. Nagy hódítós ambíciókkal indultunk neki, de sajnos rá kellett jöjjünk hogy nem az a fiú felhozatal volt, amire vágytunk. Ahogy telt az este, szerencsétlen helyzetünkben ittunk, és ittunk. Aztán olyan 1 óra körül megtörtént amire vártunk, párra találtunk. És ott megismertem M-t. Részeg volt, ez tagadhatatlan, de én is. És kétségbeesett, amiért az egész este olyan szarul sikerült. Így hát amikor megállt előttem, és elkezdett simogatni a tánctéren, örömmel adtam meg magamat. Végtelenül aranyos és érzelmes oldalát mutatta meg. Ölelgetett puszilgatott, fogta a kezemet, azt akarta hogy csak vele legyek. Alig hagyott magamra pár percre. Nem ismertem őt azelőtt, sosem láttam. Mégis olyan biztonságban éreztem magamat, mint már régen. És az a törődés, amit mutatott, többet ért mindennél. Rájöttem, hogy mi hiányzik az életemből. Hogy mitől vagyok kevés. Az őszinte szerelemre van szükségem. Csak velem foglalkozott, és olyan nehezen engedett el, hogy kétszer kellett elköszönnöm tőle, mire útnak engedett. Nagyon jó érzés volt szeretve lenni. A nevemet kétszer írta fel a telefonjába, és megígértette velem, hogy beszélni fogunk másnap. Én belementem, gondoltam hogy csak részegen mondja azt hogy tartani akarja a kapcsolatot, de ráhagytam, mert nagyon aranyos volt. Másnap viszont tényleg vártam hogy végre bejelöljön. Délután, olyan egy óra körül rám is írt, egy olyan szöveggel, hogy megtalálta a nevemet a telefonjában, de nem igazán emlékszik hogy hogyan került oda. Az, hogy ő nem emlékezett arra ami nekem olyan sokat jelentett, kicsit rosszul esett, de nem tulajdonítottam ennek az érzésnek különösebben sok teret, és időt. Ezután szinte napokat beszéltünk végig. Szombattól kezdve, folyamatosan. Reggel 8tól este 11ig. A következő hét péntekén találkoztunk. Ő már többször is felhozta, de én féltem a találkozástól, nagyon. Sosem találkoztam még így senkivel, és nem tudtam milyen ez, nem tudtam mire számítsak, és tudom hogy néha nagyon nehezen oldódok fel, még ha ezt nem is hiszik el rólam azok akik ismernek. Egész nap teljes sokkban voltam, emlékszem. Ő viszont olyan aranyos volt, mert mint minden nap, reggel 8 órától már írt, és bizonygatta hogy jó lesz, ne féljek. 2:10 utánra volt megbeszélve a találkozó a Korzónál. Emlékszem, az a 15-20 perc amíg elértem a Korzóig olyan volt, mintha nem is önmagam lettem volna. Olyan szinte leblokkolt az agyam, hogy nem is nagyon emlékszem hogy jutottam el egyik helyről a másikra. Aztán megláttam, ami nem hogy megnyugtatott volna, de még inkább nem tudtam mit kezdeni magammal. A találkozás első fél órája katasztrófa volt. Nem tudtam mit is kellene mondanom, zavarban voltam, és ő is. Az utolsó egy óra már hamar eltelt, de mégis nagyon kevés volt. Általános témákról beszéltünk, a szemkontaktust kerülve. Nem volt felszabadult az egész, pedig szerettem volna. Akkor amikor felszálltam a buszra, úgy éreztem, hogy itt vége, mi többet biztos nem is fogunk beszélni, olyan rossz volt ez az egész. Meglepődtem tehát, amikor alig 20 perccel később már írt. Megbeszéltük hogy szerinte sem volt valami jó találkozás, de nyugtatott, hogy majd lesz jobb is ettől. Akkor minden rendben volt, sőt még egész szombaton, majd vasárnap délután kb 4ig. Utána úgy éreztem valami megváltozott. Mintha ő változott volna meg, bár lehet csak beképzeltem. Aztán egyre jobban éreztem hogy épül le az egész. Hétfőn már nem írt reggel 8kor, csak fél11kor. Kedden meg már egyáltalán nem is írt. Az egész kedd, és szerda abból állt, hogy néztem hogy elérhető e, és magamat hibáztattam, hogy biztos én rontottam el valamit amiért nem kellek neki. Csütörtök este már valamilyen szinten jobban voltam. Kicsit összeszedtem magamat, és próbáltam tovább lépni az egészen, belenyugodni abba, hogy nem történhet minden úgy ahogyan én szeretném. Hogy szép volt, jó volt, de el kell fogadni azt ha a másik fél nem akarja ugyan úgy. Tehát meglepetésként ért, amikor csütörtök este amikor már épp aludni készültem, rám írt. Azt kérdezte miért nem írtam neki két napon keresztül. Én nem értettem. Eddig is mindig ő írt. Miért kellett volna ennek másképpen lennie? Kiderült hogy elvileg arra várt hogy én írjak neki legalább egyszer, de nem írtam, és úgy gondolta hogy akkor biztos meguntam, de nem bírta, és mégis írt inkább hogy megkérdezze hogy most mi is van igazából. Újra visszakerültünk oda, mint azelőtt. Éjfélig beszélgettünk, majd az egész pénteki napot is. Este bulizni mentem. Kezdetben, még hétfőn úgy volt hogy ők is jönnek. Akartam hogy jöjjön. De nem jöttek. Olyan aranyos dolgokat írt, hogy nagyon vigyázzak magamra, meg érezzem jól magamat. Aztán amikor hazaértem, írt hogy ő is hazaért. Azt írta bánja hogy nem velem találkozott inkább. Jól esett. Úgy éreztem komolyan tartunk valahova. Aztán a szombatot is végig beszéltük, hajnali fél 1-ig. Ma reggel viszont komoly kételyekkel ébredtem. Nem akarom azt hogy játsszon velem. Ha nem akar semmit, akkor mondja meg. De jelenleg nem tudom mi van, nem tudom hogy kellene állnom ehhez az egészhez. Egyrészt nem akarok mással lenni, vele akarok lenni, de honnan tudjam hogy ő közben nincs e másokkal ? Rákérdeztem tehát, hogy mi van köztünk jelenleg. A válasza az volt, hogy nem tudja. Felidegesített. Azt mondja változó. Néha akarja, néha meg nem. Na én ezek után mit csináljak? Komolyan mondom kezdem feladni ezt az egészet, hogy köztünk valaha is lenne valami komoly. Beletörődök, szépen lassan. Szeretek vele beszélgetni, mert tényleg. De lehet nem is baj ha csak baráti marad az egész. De akkor tudassa. Én nem haragszom meg. Sokkal könnyebben túl élem ezt, mintha felesleges reményeket táplálna bennem, aztán meg pofára esnék olyan igazán.. Én szerettem volna ha ebből lesz valami, mert tényleg ő az aki tetszik is, meg akivel szeretek beszélgetni, meg tudom milyen a vicces oldala, tudom milyen az érzelmes oldala, és tetszik. De egyedül, nem válthatom meg a világot. Ha ő nem akarja, akkor semminek sincs értelme. Akkor tovább lépek, és találok valaki olyat aki akarja hogy szeressem. Mert ezt akarom. Meg akarom találni azt, aki boldoggá tesz. Kevés az, hogy csak egyedül vagyok . Akarok valaki olyat akit szerethetek, aki foglalkozik velem, akinek én kellek. Meg akarom találni a szerelmet.  
Mostanában viszont el vagyok veszve. Elvesztem a rengeteg tanulásban, a kevés szabadidőben, a folyamatos elvárásokban, az érzelmeimben, a kis problémáimban, a feladataimban. Nem találom önmagamat. De érzem hogy el kell indulnom valamerre. Fel kell emelkednem a padlóról, és tovább kell indulnom. Meg kell keresnem azt a személyt akinek fontos vagyok, és én is neki, meg kell keresnem azt az időbeosztást ami boldoggá tesz, az elszánt tanulós oldalamat, és legkiváltképp pedig a boldog önmagamat. Tibi után kicsit el voltam veszve. Úgy éreztem vége a világomnak, és ebben a szomorúságban találkoztam M-al, aki megszüntette ezt a szomorúságot, újra fényt hozott a mindennapjaimba. De nem tudtam feldolgozni a szomorúságot, nem volt rá időm. És itt van, létezik, lezáratlan. Soha senki sem engedi hogy kicsit szomorú legyek. Pedig jól esne. Jól esne kicsit az önsajnálatba burkolózva megoldást találni az összes problémámra, és tovább lépni. Tovább akarok lépni. Hiányzok magamnak. Hiányzik az hogy szépnek és boldognak lássam magamat. Hiányzik az hogy ne érezzem folyamatosan kevésnek magamat, és rútnak. Boldog akarok lenni. Élni. Boldogulni. Élvezni az életet, a lehetőségeimet.