Érdekes játszmát űz velem mostanában élet. Olyan dolgokat hoz elő, és olyan eseményekkel akarja hogy megbirkózzak, amelyek jelentősen megbolygatják a nyugodt kis hétköznapjaimat. Valamiért, nem is tudom miért, de folyamatosan harcolnom kell. Egyetlen percre sem állhatok meg, nem nyugodhatok meg egy kicsit, mert mindig történik valami. Az élet, rengeteg bukkanót, és buktatót tartogat a számomra, és erre minden nap emlékeztet. Nem engedi hogy ellustuljak, vagy elkényelmesedjek..mindig készen kell lennem, tudnom kell várni a csapásokat, s azokból felkelni.
Egyrészt itt van a magánéletem kérdése. Nagy nehezen, de mondjuk ki, végre túl vagyok az elmúlt évem nagy részét meghatározó csalódáson, és reménytelen szerelmi érzésen. Szerencsére. Szóval most jöhetne az a rész, hogy mennyivel jobb így, hogy milyen boldog és kiegyensúlyozott vagyok, hogy végre megszabadultam a reménytelenség fojtogató magányától. És mégsem. A sors, valamiért nagyon, és állandóan edzésben akar tartani. A mostanában folyamatossá vált az életemben az, hogy eszükbe jutok a fiúknak, és elkezdenek írni nekem. Elérik, hogy fontossá váljanak legalább egy kicsit. Elérik, az átkozott életbe is, hogy törődjek velük, hogy hiányozzon és magányossá tegyen hogy nem írnak. Mindig újra és újra ugyanaz a forgatókönyv. A semmiből előtűnik, rám ír, többször is, aztán már eltűnik a kezdeti lelkesedés, és már nem keres többet. Nem ír, én pedig csak várom. Idióta, hülye, reménytelen módon újra és újra csak várom, és ezzel eléri hogy ramatyul érezzem magamat, de olyan isten igazából. Amikor érzed, hogy már megint nem voltál elég jó ahhoz valakinek, hogy küzdjön érted, hogy foglalkozzon veled.Hogy nem vagyok semmi másra jó számukra, mint a szórakozásra. Persze nem azt mondom ezzel, hogy nekem nem pozitív ez a szórakozás rész, mert imádom, de akkor is. Nem kellene hogy ennyire fájjon még mindig az, hogyha valakinek nem vagyok elég jó. Igazán megszokhattam volna már , annyiszor megtörtént velem az utóbbi pár hónapban. Magamra haragszom igazából emiatt a legjobban. Nem hiszem el, hogy még mindig ennyire engedem hogy hassanak rám a fiúk által meglépett döntések. Ezen kell javítanom, tudom. Nem hagyhatom hogy gyenge legyek, soha többet. Folyamatosan jövök rá a kis hiányosságaimra. Először itt volt az, amikor buli után mindig szomorú voltam ha nem keresett az előző esti partnerem, de ezt hamar kiküszöböltem, és alapból tudom hogy minden csak ott, és akkor számít. Már meg sem fordul a fejemben azt, hogy csak ki is hasson rám másnap az egész. Aztán volt a nagy reménytelen szerelem féle érzésem, és az azzal járó minden fájdalom. Ezt is sikerült megjavítanom magamban. Megerősíteni az érzéseimet, és olyan szinten erőt venni magamon, hogy azóta sem vagyok képes a legkisebb szinten sem megalázni magamat. Sokkal többre becsülöm magamat azóta, és kialakult bennem, hogy a legfontosabb az, hogy ne alázzam meg magamat egy fiú miatt sem. Ha kellek, akkor keresni fog, de ha nem, akkor nincs értelme az egésznek. Nekem szükségem van arra, hogy valaki küzdjön értem, hogy olyan igazán, és teljesen akarjon. Csak így lennék képes megbízni valakiben, hisz annyiszor látom hogy hogyan viselkednek igazából. Nem is egy fiú csalta meg velem titokban a barátnőjét, és nem is egy írogatott úgy, hogy közben kapcsolatban volt. Nehéz úgy bízni majd, ha átéled a félrelépéseket, ha eszköz vagy rá. Amikor a saját bőrödön tapasztalod, hogy milyenek. De a bizalommal kapcsolatban még ráérek, hisz nem tartok még közel ahhoz hogy normális, komoly kapcsolatom legyen. Nagyon más irányba tartok jelenleg, az az igazság. És akkor el is értünk a másik dologhoz.
Rengeteget változom, napról-napra.Az utóbbi időben meg rohamléptekben történik a személyiségem és a vágyaim formálódása, alakulása. Úgy érzem, átléptem egy szintet, egy választóvonalat. Sokkal távolabb kerültem a gyerekes dolgoktól, bár be kell vallani, hogy mindig is inkább érettebb személyiség voltam a koromhoz képest. Eltávolodtam azoktól az emberektől, és attól a környezettől szándékosan, amely nem felel meg ahhoz az életvitelhez amit én szeretnék. Akarattal szakítottam meg velük a kapcsolatot, és akarattal nem járok már a Pegazusba sem. Ehelyett minden hónapban egyszer Nyíregyre járok be bulizni. A társaság, a hangulat, az egész buli merőben másabb, és sokkal inkább az én helyem. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor éreztem legalább fele annyira jól magamat a Pegazusban, mint minden jelenlegi bulimban. Szóval egyértelműen nem bántam meg azt, hogy ilyen féle változtatást hoztam az életembe.Ezen felül a bulizásom kicsit megváltozott, mondhatni bedurvult. Nem igazán a komolyodás irányába, inkább a vaduláséba. És el is érkeztünk ideig.
Vágy.
Furcsa, és erőteljes érzés. Soha nem éreztem még T előtt ilyet. Megrémít. Egyszerűen nem tudom szavakkal leírni, sem kifejezni azt hogy milyen ez az egész. Vágyni valakire. Érezni, hogy csakis ő kell, az az egész tested, és lelked rá vágyik. Nem tudom más szavakkal körbeírni, lehetetlen élethűen megjeleníteni. A gondolatok megszűnnek. Minden megszűnik, csak ő van az agyadban, és csak azt érzed hogy soha többet nem akarod elengedni őt, és soha többet nem akarod hogy vége legyen a pillanatnak. Úgy érzed hogy bár nem ismeritek egymást, de láthatatlan kötelék van közöttetek, mely erős, és elszakíthatatlan. Mintha ismerném őt. Olyan biztonságot nyújtó amikor mi együtt vagyunk, bár épphogy nem a biztonság az amit ő biztosít számomra. Inkább úgy tudnám kifejezni, hogy tűzbe hoz, eszméletlen mértékben.Csak azt tudom, hogy amikor másodszor találkoztam Tvel, semmi mást nem tudtam, csak azt, hogy őt akarom. Vágytam arra hogy öleljen, csókoljon, hogy figyeljen rám, hogy hozzám érjen. A legapróbb érintés is teljesen tűzbe hozta a testemet, és a lelkemet. Lehetetlen volt leállítani a bennem lobogó tüzet. Egyre csak erősebb, és erősebb lett, minél közelebb voltunk egymástól. Félek ettől az érzéstől. Bármire rá tud venni. Olyan dolgokra, amikre pedig sosem lennék képes. Kész lennék meg is alázni magamat, ha arra lenne szükség. Teljesen elveszi az eszemet. És ez az érzés, egyszerűen felemészti minden józan gondolatomat, és olyan szinten elhomályosítja őket, hogy csak ez van az eszemben. Semmi másra nem tudok koncentrálni, sem figyelni.Minden csak a vágyérzet körül lebeg. Jelen esetben, T körül. Egyszerűen megőrjít az a fiú. Egyetlen egy mosolyával képes teljes megadásra kényszeríteni. Imádom a mosolyát, mely végérvényesen beleitta magát az agyamba. S amikor rágondolok, rögtön elmosolyodom, és melegség jár át. Jó érzet. Megrémít, hogy ennyire erős vágyat érzek, és hogy iránta, hisz egy játékos az a fiú. Saját szememmel láttam ahogy minden buliban igyekszik összeszedni minimum egy lányt. Én is csak egy voltam a számára, tudom.Mégis, valamiért úgy érzem, hogy a  miénk valami több volt... valami más, és nem csak azért mert két alkalom is volt, hanem mert lehetett volna három is, ha nem olyan bizonytalan.  Nagyon erős a vágy,felemészt. Úgy érzem közel áll hozzám T, még akkor is ha nem beszélünk, és nincs is köztünk semmi több. Mégis úgy érzem, hogy a múltunk, az örökké egy kapocs lesz. Erős érzés köt hozzá. Ez nem szerelem, nem sima tetszés, ez a vágy. Mely erősebb mindennél, tettre készebb, és veszélyesebb. Veszélyesebb..