Sosem mondtam ki konkrétan azt, hogy mi célból indítottam el ezt a blogot, és mi célból szerettem volna úgymond kiteregetni a szennyest mások előtt. Eleinte nem is tudom, de csak egy ilyen szimpla naplónak indult, amibe sajnos hamarosan beleuntam, és mivel a túl személyes részeket sosem mertem leírni, így a napló megnevezést röhejes lett volna erre az egészre alkalmazni. Aztán idővel elköltöztem a régi helyemről, ide, a Blog.hu-ra, és úgy éreztem nem csak egy új helyre, hanem egy új életfelfogásba is kerültem. Mégis, ezt a blogot is kezdetben a fontosabb események megörökítésére használtam. Idővel viszont már egyre ritkábban írtam, egyre kevesebbet adtam át nektek az életemből. És elértünk addig a pontig, amikor a blogom átváltott egy érzelmi töltetű valamivé, és amiben szinte csak a csalódásokról, a bulikról, a magányról, az önbizalmatlanságról, és az érzelmek hálójáról van szó. Néha félek. Félek attól, hogy túlságosan érzelmi ember vagyok itt, előttetek. Az életben igazából egyáltalán nem ilyen vagyok. Mindenki racionálisnak, és sziklaszilárdnak tart. Épp ezért olyan veszélyes az, hogy itt ennyire megnyílok. Hanyagoltam kicsit az írást, amikor ez tudatosult bennem. Aztán szép lassan ahogy zajlott minden, egyre többször írogattam csak úgy céltalanul, újra, saját kis csalódásaimról, fájdalmaimról és magányomról. Aztán rájöttem hogy ez a helyes. Ez az életem, ezek történnek velem, és igyekszem ezekkel megbirkózni. Rájöttem, hogy néha csak ez a blog volt az ami kisegített engem. Ami segített egy-egy életszakaszon túljutni azzal, hogy kiírtam magamból. Másrészt rengeteg mindenre jöttem rá egy egy írás közben, amikor végiggondoltam azt, hogy mi is történik velem. Sokkal jobban segít néha, mint azt valaha is gondoltam volna. Nem sok ember tud erről a helyről. Kicsit olyan, mintha védve lennék a világ elől, de mégis hatalmas titkos segítségem lenne tőle. Az írás, a gondolatok megosztása. És ahogy néha vissza vissza olvasok hetek, sőt hónapokkal ezelőtti bejegyzéseket, akkor rájövök hogy mindegyikben van valami kis tanító jelleg. Mindegyik egy olyan szituációt ír le, amiből tanulni lehet. Meg lehet tanulni hogy hogyan ne viselkedj, meg lehet ismerni hogy milyen a reménytelen szerelem, a vad bulizás, az igazi érzelmek. És ezek sokszor olyan kendőzetlenek, és valósak, hogy mindenki eldöntheti, hogy mit tesz el magának az egészből, hogy mit "tanul" meg a kialakult élethelyzetemből. És ez jó. Ez nagyon pozitív, hisz mindig is úgy éreztem, hogy nekem muszáj írnom, hogy az nem lenne reális ha magamban tartanám az érzéseimet. Belül valami arra késztet, hogy megosszam az érzéseimet, a látásmódomat, a gondolataimat, önmagamat másokkal. Alkotni akarok! Adni az embereknek valamit, nyomot hagyni másokban a szavaimmal, a gondolataimmal, az írásaimmal. Hatást akarok gyakorolni rájuk, jelentőset akarok alkotni.
Mindannyian annyira különbözőek vagyunk. A hajszínünk, az életmódunk, a megjelenésünk, az életkorunk, az életkörülményeink, a helyzetünk és még sorozhatnám napestig, hisz mindannyian nagyon másak vagyunk. Mégis, van valami ami közös. Ami ellen nem tehetünk, hisz olyan ember nincs akinek ne lennének érzelmei. Olyan nincs aki sosem lesz szerelmes, aki sohasem sír, és aki élete során soha nem volt padlón valami miatt. Mindannyiunkkal megtörténnek élete során azok a dolgok, amelyeket az érzéseink irányítanak. Az első szerelem, az első csók, az első csalódás, az álmatlan éjszakák, a vágyódás, a reménytelenség. Tagadhatatlan, mindenki érzi/érezte már valamelyiket vagy esetleg mindet. És épp ezért tartom olyan fontosnak azt, hogy írjak, hisz mindig lesz valami, ami közös lesz bennem, és bennetek. Az érzelmek, és hatásaik. Átéljük a csalódásokat, az örömöket. Nem garantálom, hogy mindig ugyan olyan formában, vagy ugyanabban az időszakban fogjuk átélni ezeket, mert ez szinte lehetetlen, de átéljük. És én valamiért bízok abban, hogy az írásaim segítenek nektek, segítenek másoknak. Segítenek tanulni a hibáimból, segítenek felállni a csalódásokból, önbizalmat adnak, biztatást sugallanak, és segítenek az életben a helyes vágányra kerülni. Valamiért, ha nagyon naiv módon is, de bízok mindezekben. Bízok bennetek, magamban, és a mondanivalómban. A többit pedig majd a sors elintézi! :)