Tudod, van egy pont amikor rá kell jönnöd hogy végleg vége. Amikor tudatosul benned hogy le kell zárnod, mert ennyi volt. Mindig eljön ez a pont. Még ha fáj , és nehéz is, de ezt kell tenned. Nincsen más lehetőséged. Túl fogod élni, tudom. Nem mondom hogy nem lesz nehéz, mert nagyon is az lesz. És azt sem mondom hogy utána sokkal jobb lesz, mert ezt senki sem garantálja. Hiányozni fog, sőt jobban mint előtte. Már a tudat is kikészít majd hogy lehet hogy mással van, és hogy ő sokkal boldogabb így, hogy már nem vagy az élete része. De így is, akkor is, mindenképpen muszáj tovább lépni. Meg kell tenni az első lépéseket, önmagad érdekében. Tudni kell kiszállni egy olyan kapcsolatból, aminek semmi jövője. Tudni kell a saját büszkeségedet, a saját női mivoltodat előrébb helyezni a viszonzatlan érzéseknél. Meg kell őrizned a büszkeségedet, mert hidd el, egy idő után már csak ez marad majd. Elveheti a boldogságodat, az emlékeiteket, a reményeidet, a közös álomképeiteket, a szeretetedet, de a büszkeségedet, ha nem engeded, akkor soha sem veheti el. Össze fog törni a szíved, ezt garantálom. Minden egyes jel arra hogy még egy hét sem telt el de ő már más lánnyal van, kikészít majd, szinte földbe akar döngölni. De nem engedheted. Erősnek kell lenned. Hisz miért szenvednél, miért szomorkodnál, miért is áldoznál akárcsak még egy percet valaki olyanra akinek semmit sem jelentettél? Miért pont neki, pont egy hálátlannak tartogatod a szeretetedet?