Én azt mondom, kifejezetten ROSSZ előre tervezni! Ilyenkor elengedi magát az ember, szárnyra kell a képzelete, és minél jobban várja, annál több dolgot képzel bele. Én is így jártam. Napok óta csak egy álomképen utaztam, és egyre jobban hangulatba jöttem, amikor ráeszméltem, hogy mennyire is közeledik a szombati nap. Vártam. Reményekkel telve, mindenre készen, kész kis forgatókönyvvel a fejemben indultam el. Hódítani akartam! Megmutatni, hogy jobb vagyok azoknál akiket ő akar.. Jelenleg nagyon sokat gondolok rá. Megfordul a fejemben, elfelejteti velem a züllős korszakom értelmét, és kapcsolatot akarok vele... Hazudhatok önmagamnak, hazudhatok a barátaimnak, mondhatom én mindenkinek, hogy nem érdekel, nem törődök vele.. De legbelül valamiért magához láncolt, és nem enged el. Miért?! Azt akarom, hogy megfogja a kezem, magához húzzon, megöleljen.. Érezni akarom, a szeretetét. És most, még jobban felerősödött bennem ez az egész. Annyira reménykedtem pedig, hogy ott lesz.. Még ha nem is tudtam volna meghódítani, legalább láttam volna. Őszintén nem tudom hova tenni magam jelenleg.. Miért mindig olyan fiúk után futok, akiknek nem kellek? Miért van szükségem ennyire ő rájuk? A veszélyre, az érzelemre, a vadságra, a züllésre.. Zavaros minden. Az egész olyan mint egy örvény, amiben elengedem magam, és csak úszok az árral. Nem vállalok felelősséget a tetteimért, csak megbánom őket. Elhatározok dolgokat, amik úgysem úgy alakulnak.. Nem tervezek többet előre! Csak lepihenek és hagyom, hogy történjenek velem a jó dolgok. Felkészültem arra, hogy lesznek olyanok amiket megbánok, amikre azt mondom, ezt nem kellett volna. Lesz, hogy megtörök, lesz hogy sírok, lesz hogy egyedül érzem majd magam. De készen állok! Itt vagyok, és a sorsra bízom magam. Nem játszhatom örökké a szomorút, a depresszióst, a megbántottat. Sodródni akarok, az éjszakai élet rabjává válni. Itt vagyok, és belépek az új világomba!