Érezted már azt, hogy annyira vágysz valamire ami nem lehet a tied, hogy már csak azért is küzdesz érte? Pedig rájössz, hogy igazából már nem is kell. Nem tudod mikor hagyott alább a lelkesedésed, hogy mikor alakult át benned ez az érzés, egyszerűen csak érzed. Csak akarod, mert azt akarod hogy a tied legyen, és addig nem tudsz nyugodni. Valami hajt belülről. Pontosan ezt éreztem ma , amikor láttam Á-t. Ahogy ott ült, a szokásos helyén, a szokásos időben, teljesen szokásosan. De valami más volt. Valami más érzés ébredt fel bennem. Ahogy láttam őt, nem kezdett el a szívem vadul verni, nem kezdtem el azt érezni, hogy mindjárt meghalok amiért nem vagyunk együtt. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy 4 hét, és június 15-e. Ez az a dátum, amikor elvileg mind a ketten azonos helyes leszünk, azonos környezetben, ugyan ott, ahol megismerkedtünk. Rögtön ez jutott eszembe, és elmosolyodtam. Éreztem, hogy meg akarom szerezni. De valahogyan máshogy.. Mégsem úgy, mint pár héttel ezelőtt, amikor annyira járni akartam vele. Amikor minden gondolatomat ő töltötte ki. Valami más lett.. Azt éreztem, hogy csak azért is meg kell szereznem őt. Meg kell mutatnom mindenkinek, de főleg neki, hogy ő igazából akar engem, csak még erre nem jött rá! Hajt a büszkeségem, és az önerőm. Meg akarom mutatni mindenkinek, aki nem hitt bennem, aki kételkedett bennem, aki lekicsinylően beszélt rólam, hogy igen is, többet érek mint ahogy ők azt gondolták volna. És rájöttem, miért nem tudom lezárni Á-t.... mert meg kell mutatnom önmagamnak, hogy nem vagyok én kevés hozzá, inkább túl sok .  Akarom még őt egy utolsó alkalomra, mielőtt végleg tovább lépek. De már nem kifejezetten az érzéseim miatt.. bizonyítási vágyat érzek.. és ég bennem! És minél tovább húzódik, annál erőteljesebb lesz.
Ahogy ezt a pár sort visszaolvastam, elmosolyodtam..Pár héttel ezelőtt eszembe sem jutott volna, hogy ilyet fogok érezni Á-val kapcsolatban. Hogy nem akarom őt másra, csak bizonyítani.. És ez boldoggá tesz! Örülök annak, hogy így fel tudtam állni, és ennyi erőt szedtem össze magamban, nem is tudom honnan, de sikerült. ÉS most minden olyan másnak tűnik, minden olyan élhetőbbnek, olyan szabadnak, és nem is tudom, mintha egy másik országban lennék. Teljesen olyan érzés, mint amikor Olaszországban nyaralunk. A nyaralási érzés, a vágy, a kalandozás, az idegen környezet varázsa. Minden olyan bennem, mint egy út, egy ismeretlen, de nagyon várt út. Olyan, mintha elindulnék most ezen az úton. Egy tiszta, járatlan, élményekkel teli úton. A nyár útján.. Ismerkedek, ismeretlen vágányokra tévedek, majd visszatérek a helyes útra. (Megismerkedek ismeretlen 26 éves srácokkal, akik egy idő után feltűnnek, felborítva a gondolataimat, majd eltűnnek, s lassan én is vissza sodródok a rendes kerékvágásba.
Szóval egyszerűen csak boldognak érzem magam. Ez alatt a 3 hónap alatt, mióta igazán kinyílt előttem a világ, rengeteg dolgot megéltem. Jót, rosszat, olyat amire nem is akarok emlékezni, olyat amit megismételnék. Előttem áll minden. Bármire képes vagyok, tudom! Csak akarni kell. Erőt venni magamon, és hagyni, hogy a nyár magával ragadjon. Csak egyszerűen sodródni akarok, és boldognak lenni. Szállni.. Pont mint most, és nem foglalkozni semmivel. Legalább pár másodpercig.. :)