Túl sokáig volt minden rendben, érzed. Látod magad előtt újra, és újra a jelenetet. Újra felbukkant. Teljesen, totálisan váratlanul. Felkészületlenül érintett. Megint csak akkor, amikor már kezdted azt hinni hogy túl vagy rajta. Egyetlen pillantás, egy hosszú percig tartó szemezés. Felkavar. Teljesen összezavar, felborít minden eddigit. Nem akarod hogy ez történjen meg veled, újra. Meguntad már ezt. Nem akarod őt látni többet. Könnyebb úgy élni tovább nélküle, ha nem is kell tudnod a létezéséről. Most mégis, találkoztok. Nem akartad ezt! Hetekkel ezelőtt rájöttél már, hogy ennek semmi értelme. Elengedted őt. Kész voltál lezárni. Megszakítottál minden kapcsolatot, megtiltottad magadnak, hogy az ő , vagy a környezete képeit, adatlapját nézd. Elhatároztál valamit... Aztán jön ő, és egy szempillantás alatt mindent összedönt. Miért képes még mindig erre, kérdezed, de tényleges választ sosem kaphatsz erre a kérdésre. Ez a szív játszmája, melyet nem nyerhet meg az ész ellen, de erősködik. Visszagondolsz az egészre. Ahogy ülsz az autóban, és bámulsz ki a járókelőkre, majd villámcsapásként ér a felismerés. Ő az. Ott sétál, egyedül. A jól ismert arc, a bűvös szemek, igen, ő az! Régen láttad már őt, nagyon. A szíved vadul ver. Érthetetlen. Miért dühöng ennyire? Már régen túl kellett volna lépnie ezen, de hát ő csak egy szív.... Percek kellenek mire lenyugszol. Beszállsz az liftbe, mély levegőt veszel, megigazítod a hajad. Jól nézel ki, nyugtázod, majd belépsz a Plázába, és szétnézel. Sehol senki. Egy ideig még nézelődsz, de megkönnyebbülsz, hogy nem látod őt sehol. Járod a boltokat, felszabadult vagy, vásárolgatsz. Megállsz egy kirakat előtt, nézelődsz, beszélgetsz. Benézel az üvegen, és lesokkolódsz. Ott áll. Fizet. Oldalra kapja a fejét, mintha csak érezné hogy ott állsz és figyeled. Néz. Néz. Visszapillant, az eladó szólt hozzá. Mély levegőt veszel, nyugalmat erőltetsz magadba. Belépsz az üzletbe, s egyre közelebb érzed őt magadhoz. Legszívesebben odalépnél hozzá. Hátranéz, majd újra. Csak néz téged. Nem érted, de már megszoktad. Sokszor nézett már csak úgy, ok nélkül. Már nem tartod ezt nagy dolognak. Megszoktad, bár továbbra sem érted. A napod további részét áthatja a gondolata a történteknek. Furcsa, de jó érzést kelt benned. Újabb önáltatás... Hazaérsz, de nincs időd foglalkozni ezzel. Beesteledik, leülsz a Laptopod elé. Új értesítés. Ő van benne. Megosztott valamit egy csoportban, melynek te is tagja vagy. Ritkán tesz ilyet. Megadóan sóhajtasz egyet. Már megint. Túl sok volt belőle egy napra. Eleged van ebből. Az érzésből, az egészből. Megnyitod az adatlapját, nyugtázod hogy továbbra is kapcsolatban van. Bezárod gyorsan, mielőtt megnyitnád a képét. Nem kell már ez többé. Emlékezz! Elhatároztad! Mélyet nyelsz, és rájössz, hogy ez is csak egy kis jelenete volt a történeteteknek. Elfogadod, de tudod hogy semmit sem jelentett. Rájössz, hogy csak egy véletlen találkozás volt. Elkeserít, hogy még mindig mennyire rosszul érint az ilyen, de erőt is ad. Küzdeni akarást, boldogulást. A napnak lassan vége. Összegzed mi minden történt. Zárod a bejegyzés sorait, s végleg rájössz, hogy ez is csak egy momentuma volt a napodnak. Egy kis esemény ami felkavart órákra, de igazából holnaptól minden megy a maga útját úgy, mint eddig. Nélküle. Boldogabban.