Nem tudom mi van velem mostanában. Minden olyan kusza, és zavaros. Az egyik dolog követi a másikat, majd minden értelmetlenné válik, és kezdődik minden előröl. Mostanában mindent az érzéseim irányítanak, és engedem, hagyom hogy így legyen. Vannak emberek akik feltűnnek az életemben hirtelen, és azt adják amire vágyom abban a pillanatban, de megunom.. A kedvem más lesz, mást akarok. Ellököm magamtól ezeket az embereket, és teherként kezelem a barátságukat, amit felajánlanak. Nem tudom miért csinálom ezt. Megbántok másokat, és úgy csinálok  mintha én többet érnék akárkitől is. Pedig nem! Nem vagyok sem szép, sem csinos ahhoz, hogy bárkit is megszóljak, és elítéljek. Mégis ezt teszem. Kimondom a bántó szavakat, felégetem magam körül a falakat. Akiket megunok, kizárom őket az életemből, elvágok minden köteléket. És azt hiszem, hogy ezzel minden meg van oldva. Pedig én tartom magam nagyon kommunikatív személyiségnek, és mégis képes vagyok arra, hogy ne reagáljak, a nyolcadik üzenetre sem... Néha azért csinálom ezt, mert kevésnek érzem magam, és nem akarok csalódást okozni, sem megfelelni, hisz úgy érzem, sikertelen lenne. Lebecsülöm magamat a föld alá, és utána már semmihez és senkihez sincs kedvem. Nincs kedvem az érzéshez, hogy mindenki jobb tőlem. Nem akarok ezzel foglalkozni, így egyszerűen csak elzárom ezeket az érzéseket. De tudom hogy vannak, és nyomasztanak belülről, folyamatosan. Fucking érzelmek.... Mindent olyan komplikálttá tesznek. Miért?? Miért vagyok ennyire érzelmi ember? Miért tudják ennyire irányítani az egész életkedvemet, az összes tevékenységemet? Nagyon vágyom arra hogy szeressenek.. Hogy olyasvalaki szeressen, őszintén, akit én is szeretek. Szükségem van egy kis boldogságra! Szükségem van a kéz a kézben sétákra, az összebújásokra, az ölelésre. Úristen mennyi szeretet tombol bennem..... Annyira tudnék szeretni! És ez, ilyenkor a legveszélyesebb. Ilyen állapotban képes vagyok örökre megpecsételni az érzelmeimet. Belefutni olyan érzésekbe amiknek semmi értelme, és szeretetet táplálni olyanok irányába, akik meg sem érdemlik, akik nem hosszútávúak. Belefulladok a szeretetbe, hamarosan. Érzem. Érzem, hogy túl sokáig maradtak stabilak a helyzeteim, és túlságosan is felgyülemlett bennem a vágy arra, hogy őszintén szeressenek. A legkisebb érzelmi dolgok is hatalmas dologként hatnak ki rám. Könnyek csordulnak végig az arcomon, ha a kedvenc sorozatomban a kedvenc párom szakít, egy buta dolog miatt. Teljesen összezavarnak az érzéseim. Olyan szinten fel vannak erősödve jelenleg, hogy ha elengedem magam, megsérülök. Sebezhető, és bántható vagyok. A legkisebb sértés és a szívem mélyéig, szinte késként hasít belém. Mélyen vagyok, sötétség uralkodik. Össze kell szednem magamat! Önmagamért, és nem egy fiú kedvéért, mint az oly sokszor előfordult már.. Meg kell találnom magamat. Muszáj azzá a magabiztos, és kívánatos nővé válnom, aki mindig is lenni akartam. Akire vágynak, és akarják őt. Akire öröm ránézni, mert már a tekintetével is hasít. Bűvöl, elámít. Akarom érezni, hogy valakinek igazán kellek... Még akkor is, ha elutasítom. Harcoljon, küzdjön.
Mostanában annyira ki vagyok élezve érzelmileg, hogy minden szerelmespárt hosszasan megbámulok, és kielemzek, széles mosollyal az arcomon. Igen, ilyenre vágyom!-mondom magamnak, és elképzelem hogy milyen is lehetne... Viszont nemsokkal később, amikor megszűnik a hatás, összetörök. Rájövök, hogy mi a valóság. Hogy egyedül vagyok, magányosan, és senkinek sem kellek. Senki sem foglalkozik velem, senkinek sem érem meg igazán. Majdnem hogy azt is mondhatjuk, hogy minden fiú akivel eddig ismerkedtem, érintkeztem, csak azért volt velem, mert részeg volt. Hisz mi más okuk lett volna rá? Sokkal jobbat, szebbet, csinosabbat találhatnak tőlem, elég könnyen...
Szóval, elég mélyen vagyok jelenleg... Olyankor is rosszul érzem magamat, amikor igazából semmi okom sincs rá. Ilyenkor kéne boldognak lennem. Élvezni az életet, a fiatalságot, a szabadságomat. Mégis, mindig arra vágyom ami nincs. Drágább ruhákra, szépségre, gyönyörű hajra, szerelemre, pasira, őszinte érzelmekre... Sosem tudok örülni annak ami most van, nem tudom rákényszeríteni magamat arra, hogy mindenben megkeressem a jót, mivel ott van a rossz, a másik oldal, mely erősebb mint valaha. Harcolok. Én esküszöm, ígérem hogy harcolni fogok önmagam darkside-ja ellen, és azzá a pozitív, és boldog emberré fejlődni, aki valójában vagyok, és elérni amivé válni akarok. Próbálkozok! Ígérem! Túl leszek ezen is, tudom!