"Bizonyítani akartam saját magamnak, hogy már semmit sem jelent nekem. A módszer sajnos nem vált be, és nekem egyszerűen nem ment a fejembe, miért futok egy olyan ember után, aki nem kér belőlem, miközben bármelyik másikat megkaphatnám."
(Cathy William)

Sosem tudok teljes mértékben biztosat állítani, a szerelemben pedig sosem voltam szerencsés. Csekély 15 évem alatt valamiért mindig elkerült a Happy Ending... Talán még várat magára.. de miért?! Néha fojtogat az az érzés, hogy miért nem szeret az, akit én tiszta szívemből szeretnék.. Miért nem lehet akkor érkeznie a szerelemnek amikor várom? És legfőképpen miért szeret az ember mindig olyat, aki benne nem látja a szerelmet? Állandóan ilyen vagyok. Mindig olyanok tetszenek meg, akikről már előre tudom, h úgysem jöhet össze velük az egész... Őszintén, akkor miért kínzom ennyire önmagamat? Saját magam ellensége vagyok, ezzel. Hagyom, hogy az érzelmeim játékszerévé váljak, és engedek az ezzel járó következményeknek... Szenvedek..  Tehát eldöntöttem, mindig eldöntöm ilyen esetben, hogy elfelejtem, és már nem akarok tőle a világon semmit. Igazából, csak álltattam magamat, mert mindeközben, amikor ilyen hevesen győzködtem a külvilágot arról h minden rendben, hogy "leszarom", belül óriási falakat döntött le amikor láttam hogy elérhető, feltöltött egy új képet, belájkolta a képemet. Apró dolgok, de mélységesen árulkodó jelek. Tehát az időre bíztam magam, és engedtem, hogy ő rendezze helyettem a sebeimet. És igen, bátran mondhatom, hogy jó "mestert" választottam. Már valamilyen szinten helyre is rakta a dolgokat. Egyre kevesebbet van eszemben, egyre kevesebbszer akad meg a tekintetem azon, hogy be van jelentkezve. Kezdem elfelejteni B-t, végre! Akkor miért érzem azt, miközben ezeket a sorokat írom, hogy HAZUDSZ?! Miért cseng ez a fejemben? Hiszen SEMMI sem volt közöttünk.. Bevallom mi volt.. Ő volt az első igazi olyan srác, aki tetszett nekem, és igazán éreztem, h érdeklődik az irányomban. És ezért annyira nehéz elengedni. A megoldás is már itt van a fejemben, kivárni amíg valakinek legalább ennyire fontos leszek, mint B-nek akkor.. a kezdetekben.  Ezek a dolgok egyáltalán nem ilyen egyszerűek.. vannak dolgok amiket csak én és B tudunk, és vannak érzelmek, amiket csak én éreztem, és elhallhattam mindenki elől. Kusza gondolatok, fájó emlékképek. És akkor miért van az, kérdezem megint, hogy próbálom leírni a "hazugságot", miszerint már nem érdekel? Miért mondom mindenkinek ezt, akivel szóba kerül? 
Magamat mentem... Magamat mentem abból a helyzetből, amibe naivan, egyoldalúan beleestem. Mindeközben pedig bízok abban, hogyha elégszer elmondom, beigazolódik. Őszintén elmondom, már saját magam unom, hogy állandóan a B-s témán lovagolok. A semmi éltetett, és még néha most is ez kerget álomképeket a fejembe. És már őszintén idegesít, hogy ennyire szeretetéhes, ennyire kétségbeesett vagyok, hogy így kapaszkodok egy álomképbe. 
És akkor itt vannak azok, akiknek én tetszem, és nekem pedig ők nem. Át sem érzem, bele sem gondolok, hogy ők is ugyanúgy élik át ezeket a fájdalmas érzéseket, amiket én Bvel kapcsolatban. Kicsit sajnálom őket, és elmosolyodok, hogy tetszem nekik, de aztán észhez térít pár dolog, hogy SOha, Soha nem leszek képes valaki olyannal járni, akit nem érzek teljes mértékben hozzámvalónak, akire ha ránézek nem mosolyodok el, és nincs minden pillanatban az eszemben. Akiről nem jut eszembe, hogy milyen cuki, és hogy milyen mázlista is vagyok, hogy engem szeret. És főleg nem fogok olyannal kezdeni akit lenézek, és aki nem szeret igazán. 
Tudom, elég elkeserítő "kis" listám van, és eléggé konkrét elképzeléseim vannak, amik szerintem formálhatóak, csak jöjjön már valaki, aki szeret, és akit őszintén szerethetek! Annyira szeretném!!!! Miért van az, hogy mindenkinek összejön, csak nekem nem?? :| 
Lonely... 
puszi K.