Akár tetszik, akár nem, minden, ami e pillanatban történik, a múltban hozott döntések gyümölcse. Sajnos választásaink jó része nem tudatos, és emiatt nem is gondoljuk azokat döntéseknek - pedig azok. Akit megsértettek, valószínűleg megsértődik. Akit megdicsérnek, bizonyára kivirágzik és elégedettség tölti el. De gondoljuk csak át: ezek is választási lehetőségek közti döntések. Akit megsértettek, eldöntheti, hogy megsértődik-e. Akit megdicsérnek, ugyancsak eldöntheti, hogy engedi-e hatni magára a hízelgést.
(Deepak Chopra)

Döntések, következmények, újabb döntések. Az élet döntésekből álló, önálló véleménynyilvánításról, s azok betartásáról. Minden egyes percben meg kell hoznunk valamilyen döntést. Legyen itt szó arról, hogy én most bekapcsolom a tévét, én most lepihenek, vagy akár arról, hogy én most boldog leszek, levegőt veszek, nyitva tartom a szemeimet. Ugye milyen kis dolgok? Önkéntelenül működő, ösztönös mozdulatok, változások. Mégis a döntéseink irányítják őket. Mert dönthetünk úgy is, hogy nem veszünk levegőt pár másodpercig, dönthetünk afelől, hogy nyitva tarjuk e a szemünket, vagy úgy, hogy szomorúak leszünk. Az életünk kisebb, nagyobb döntésekből áll.
Viszont néha vannak olyan döntések, amiket meg szeretne hozni az ember, de közben viszont "nem tud". Hetek óta eldöntöttem, hogy nem fogok foglalkozni olyannal, aki nem érdemel meg. Elhittem. Bíztam magamban, hogy képes vagyok erre. Aztán jött a Pénteki nap, s a pénteki bulihely, az emlék, amikor találkoztunk. Amikor olyan boldog voltam. Akaratlanul is elmémbe sodorta az érzéseket, a gondolatokat, s egy újabb kusza folyammá alakultak a benyomásaim. Úgy éreztem, nem tudok nélküle meglenni. Aztán ahogy folyt az este, már eszembe sem jutott. Miért? Miért nem tudok végleges döntést hozni afelől, hogy kiket akarok magam köré, és kire nem akarok többet gondolni? Szeretnék jól dönteni, biztos dolgokat ítélni. De nem megy. Semmi sem ilyen egyszerű. És itt vannak a vele járó következmények. Amikor eldöntöttem, hogy nem gondolok rá többet, nem tudtam mit csinálni a vele járó dolgokkal. Amikor csak eszembe jutott egy boldog kép, azt elragadtam magamtól, és szomorúvá váltam, amikor láttam, hogy másokkal hogy viselkedik, elszomorodtam. Hisz én döntöttem úgy, hogy nincs rá szükségem. Akkor mégis miért lép fel néha a hiánya? I don't no...
Szívesen döntenék jó dolgok felett. Eldönteném, hogy egy bizonyos srác kell nekem, eldönteném, hogy szeressen, hogy akarjon. Döntenék szép dolgok felől, hoznék könnyen jött boldogságot, életet. A real world viszont ennél kicsit korlátoltabb. Néha köszönöm ezeket a korlátokat, mert ha nekem nem lennének, akkor másoknak sem. És talán még reménytelenebb helyzetben lennék.
Mondják, hogy mindenki a saját szerencséjének, a saját sorsának a kovácsa. Szeretnék én is az lenni. Átvenni a hatalmat az érzéseim felett, és tiszta fejjel gondolkozni. Eldönthetném, hogy így fogok tenni, de tudom hogy nem így lesz... I do. Túlságosan is jól ismerem már önmagamat, aki "kétségbeesetten" vágyik egy kapcsolatra, egy őszinte szerelmi viszonyra. Még ha nem is vallom be... még ha nem is merem kimondani hangosan. Akkor is így van.