Összetörtem. Sírtam, meggyötrődtem, összezavarodtam. Annyira belelovaltam magam ebbe az A-témába, hogy csak én törtem össze megint.. Mindig ezt csinálom. Már ez a második alkalom, hogy hagytam hogy belebolonduljak ebbe a fiúba. Valamiért az univerzum nem akarja, hogy köztünk legyen akármi is.. Vagy bekavar valaki, terjesztik rólam, hogy én ilyet-olyat hazudok A-ról, vagy ami még nem mindegy, hogy ő egyszerűen nem akar engem.
Összeszedtem a szobám romjait. Elpakoltam a ruháimat, elrendeztem az ágyamat, kidobtam a szemeteket. Helyreállítottam a roncsos állapotából, pont úgy, ahogy majd a szívemet is helyreteszem. Idő kellett, hogy összepakoljak, de ahhoz is idő kell, hogy el tudjam felejteni majd A-t. A legnagyobb hibám az volt, hogy annyira valósnak véltem ezt az egészet, hogy engedtem a fantáziámnak, a gondolataimnak.
Végeztem életem ezen korszakával. Lezárom, és újba kezdek. Rendeztem a gondolataimat, kitűztem a céljaimat, eltökéltem magam A- elfelejtésével kapcsolatban, és az elkövetkező életemmel. El akarom kicsit felejteni ezt a Pegás korszakomat is. Csak a baj származik belőle. Összetörnek, összetörök szíveket. Nem akarom ezt folytatni. Kell egy hét, amit csak úgy átúszok, amikor nem csinálok semmit, nem akarok megfelelni, nem törődök semmivel. Ennek kellene annak a hétnek lennie, bár most sokat kellene tanulnom, az első 3 nap elvárásokkal gazdag. Meg kell tanulnom úgy állni a fiúkhoz, hogy ne adjam ilyen könnyen magam, hanem érezzem hogy kelljek nekik. Húzni a mézesmadzagot, és csak élvezni a dolgokat. Nem szabad ennyire beleszeretnem senkibe sem többet! Most nem akarok gondolkozni, csak sodródni. Megoldatlan problémákon elterülni, és elnyomni őket. Nem foglalkozni semmivel. Le akarom zárni ezt az időszakomat, az Á-s, időszakomat. Többet nem foglalkozhatok vele!