Úgy érzem, visszaestem... Ahogy egyre közeledik az utolsó hét, ahogy beindult ez a hajsza az év végi jegyek miatt, elhagytam a terveimet. Négy héttel ezelőtt terveztem el, annyi mindent, aminek a felét sem hajtottam végre. Meg akartam felelni másoknak, de legfőképp önmagamnak, mire eljön a június 15-e. Most úgy érzem, hogy nem sikerült. Egy hetem van hátra, vagyis mondjuk inkább úgy, hogy 5 napom. Csupán 5 napom.. És kezdhetek mindent előröl. Annyira elhittem pedig, hogy ez alatt a 4 hét alatt teljesen összekapom magam, hogy végül azt kellett észrevennem, hogy közben újra megtörtem. Tegnap. Tegnap majdnem visszaestem a régi érzésekbe.. Február 13. életemnek egy fontos állomása volt.. Megismertem valakit, akin azt hittem már túlléptem, azonban tegnap majdnem újra sírtam miatta.. Nem tudok kiigazodni magamon. Egyszer azt érzem, hogy sikerült az érzéseimet elzárnom, hogy többé ne keljen megélnem őket, máskor viszont előtörnek, és kevésnek, sebezhetőnek érzem magam miattuk. De én nem akarok ilyen lenni... Én nem ilyen vagyok!
Tehát eldöntöttem, hogy ez alatt az öt nap alatt megteszek minden tőlem telhetőt azért, hogy magabiztosan állhassak oda szombaton. Mert szükségem lesz minden magabiztosságomra, minden lélekerőmre. Rossz ezt kimondani, de félek..Nem tudom mi lesz szombaton, nem tudom hogy végképp kiszeretek e belőle, vagy leomlanak a magam köré épített falak.. Mindig fél az ember az újtól, a veszélyhelyzettől, az ismeretlentől.. Mégis azt akarom, hogy végre, újra láthassam, és ezzel lezárhassam ezt az egészet. De el akarom érni, hogy felfigyeljen rám, és hogy eszébe jussak később is, lássa hogy miről maradt le.. Akarom hogy fájjon neki is egy kicsit, aztán élheti a saját életét úgy, ahogyan alakítja. Én ki akarok szállni ebből, végleg! Meg akarom keresni a boldogságomat, a fiút, aki őszintén akar, szeret, és én is őt! Nincs szükségem továbbá semmilyen kalandra, csak a szerelemre!