Sosem kértem tőled semmit, tudod! Most mégis szeretném, ha végigolvasnád mindezt. Nem fogok köntörfalazni, belevágok a közepébe. Mindent megértesz, csak olvasd végig!

Már nem fáj, ha megnézem a képeidet, már nem fáj, ha látom az állapotfrissítéseidet. Már nem akarom gyerekesen tudni, hogy mi történik veled, már nem akarlak többé magam mellett látni. Már nem fáj, hogy mással vagy (vagy jelenleg nem vagy). Már nem fáj, ha nem kellek neked, már nem érzem, hogy szükségem lenne rád. Egy emlék vagy számomra, akire mosolyogva gondolok vissza. Mosolygok, mert még csak nem is sejted, hogy mennyi mindent átéltem miattad, hogy mennyit szenvedtem, hogy hányszor sírtam, és hányszor jártál a gondolataimban.. De már semmi sem olyan, mint akkor. Kicsit megtörtél, nem! ez hazugság, nagyon megtörtél! Viszont ezzel együtt észhez is térítettél. Kellettek azok a kis dolgok, melyek örökre lerombolták a feléd épített vágyaimat. Már nem haragszom értük, és már nem is esnek rosszul. Nem fájnak! Elégedetten nézek vissza, mert már csak az emlékeimben látlak. Már nem akarom, hogy velem légy, sem azt, hogy találkozzunk. Csupán rá kellett jönnöm, hogy nekünk nincs jövőnk együtt! Annak ellenére, hogy mennyi fájdalmat kellett átélnem miattad, mégis szeretettel gondolok vissza erre az időszakra. Nem szerelemmel, hisz ez sohasem volt az, csupán baráti szeretettel. Örülök hogy megismertelek, még ha te nem is. Fontos pontja voltál ennek az évnek, és én sohasem fogok tudni igazán haragudni rád ezért, vagy bármi másért. Igazából nem is szeretnék rád haragudni, mert tényleg fontos voltál.  Egyszerűen csak örülök! Nem a szenvedésnek, és nem annak, hogy neked sosem kellettem igazán. Inkább annak, hogy mi mindenre segítettél rájönni magammal kapcsolatban.
Tényleg nem haragszom rád! Kérlek, ezt értsd meg! Én sohasem akartam rád telepedni, hisz tudod, én sosem lennék erőszakos. Vagyis nem, nem tudod, hisz nem is ismersz-mosolygok. Úgy szerettelek meg, hogy nem is ismerlek igazán, és te sem engem!Ugye milyen lehetetlennek tűnik? Hidd el, nem az!  Megváltoztattál. Persze, te nem tudsz róla, de mégis így van. Érettebbé tettél, és rávettél olyan dolgokra, amik jót tesznek nekem. Azzal, hogy annyit szenvedtem miattad, megerősítetted a szívemet. Rájöttem, hogy milyen nehéz is engem a mélybe küldeni, persze neked ez is sikerült, de ezt nem szemrehányásként mondom. Sose tenném.. Rájöttem, hogy nagyon hamar talpra tudok állni, és úgy tenni mintha mi sem történt volna.  
Már őszintén tudok beszélni az érzéseimről. Szerettelek! Nagyon, és elérhetetlenül. Mindig is úgy éreztem, hogy lehet köztünk valami, akartam hogy ez így legyen. Ne nevess ki, kérlek! Tudom mennyire szánalmasnak tűnik, de mégis így volt. Az az este tényleg sokat jelentett nekem. Akkor éreztem először úgy, hogy tényleg fontos vagyok valakinek. Ahogy megpusziltál, ahogy megfogtad a kezem. Tudom, te már másnap látni sem akartál.. Én viszont különlegesnek éreztem magam, MIATTAD! Gyerekes, és naiv mindez, tudom! Ne ítélj el emiatt,  és ne akarj elkerülni, mert már nem érzem ezt, megnyugodhatsz. El szeretnék búcsúzni. Nem tőled, az érzéseimtől, amiket kiváltottál belőlem. Be kell vallanom, néha szeretek rád gondolni úgy, mint akit szerettem. Megnyugtat, de mégsem érzem már az égető vágyat, hogy veled legyek. Olyan ez, mint ahogy egy nagymama gondol az unokáira. Szeretettel, és melegséggel. De ez nem tűz, és nem éget. Csak tiszta, őszinte szeretet. 
Szeretném ha jóban lennénk. Én nem akarom, hogyha néha összefutunk, te elfordulj! Szerintem többet érek tőle én is, és te is! Emberek vagyunk, múlttal, mely nem kell hogy beárnyékolja a jövőt. Ne félj, nem akarok a barátod lenni. Nem kell ettől tartanod... Csak nem szeretném, ha haraggal/utálattal válnának el útjaink, hisz teljesen biztos vagyok benne, hogy mi még fogunk találkozni. Nem szeretnék úgy elmenni melletted, úgy utazni veled egy buszon, hogy kényelmetlenül érzem magam. Ismerősök vagyunk, s ennek nem kell ennyire bonyolultnak lennie. Igen tudom, én tettem eddig is azzá, az érzéseimmel. De már ezekért sem haragszom. Már azon sem szomorodom el, ha nem köszönsz, hisz már megszoktam... Bántott, sokáig, hibásnak éreztem magam valami olyanért, ami igazából még csak nem is létezik. Te voltál a hibás, te voltál aki eltaszított, aki nyűgként gondolt rám , szerintem, de ne félj, nem haragszom rád. Már nem fájnak ezek sem!
Annyi mindent szerettem volna még elmondani neked, hisz annyi gondolat volt bennem rólad,és te sohasem akartál velem beszélgetni, sohasem akartad tudni, hogy egyáltalán vannak e érzéseim, de most hirtelen nem vagyok képes többet leírni. Nem akarom felhozni a fájdalmat, és nem akarom leírni , hogy mennyire mély volt ez az egész, hisz úgysem értenéd... Csak kinevetnél, tudom! Néha szeretnék bocsánatot kérni, amiért úgy kellett érezned, hogy erőltetem ezt az egészet, hogy erőszakosan szeretném megteremteni azt, ami nincs.. Beismerem, néha túlságosan is akartam, hogy engedd hogy szeresselek, mert nem is sejted, mennyire tudtalak volna szeretni. Őszintén, teljes szívvel...
Ha bármi olyat tettem, ami miatt tüske van benned miattam, bocsánatot kérek! Nem fogom forszírozni hogy miről is van szó, nem fogok veszekedni miatta, nem fogok megsértődni. Amiket tettem, azokért felelősséget vállalok, örömmel, viszont amiket nem (gondolok itt arra az esetre, amikor belekevertetek a barátnőddel a szakításotokba, hogy én írogatok neked), azokért viszont haragudhatnék, de nem teszem.. Nem is sejted mennyire rosszul esett, amikor azt írtad, hogy gondolkozzak el hogy mit csináltam...Akkor beszéltünk először, és azonnal végeztél velem ezzel a mondatoddal. Teljesen összetörtél, hisz én annyira tisztán, és őszintén szerettelek, belőled pedig sütött az utálat. De nem fejtem ki tovább ezt, sejted te mi volt, az érzéseimre pedig akkor sem voltál kíváncsi, csak átgázoltál rajtam, szóval valószínűleg most sem érdekelnek ezek... nem érdekellek, de nem haragszom érte!
Semmit sem róvok fel neked, semmi miatt sem kell szégyellned magad, átvállalom a felelősséget.. Elismerem hogy hibás voltam, hibáztam abban, hogy ennyire szerettelek! Hogy ennyire boldog voltam ha csak eszembe jutottál, hogy ennyire tetszettél nekem.. Elismerem, és sajnálom. Ne félj, többet nem teszem..
Egy valami viszont érdekelne. Kérlek válaszolj őszintén! Vagy tudod mit, nem is kell válaszolnod semmire, csak tégy úgy mintha, kérlek..! 
Soha, egy pillanatra sem érezted azt, hogy lehetne köztünk bármi? Vagy csak arra az egy estére voltam jó, amikor mind a ketten részegek voltunk? Sosem gondoltál rám szeretettel amikor néha megláttál? Sosem tetszettem neked?
/Ezek az utolsó szavaim hozzád, és tudom, sosem olvasod majd ezt a levelet, ezért is el nem küldött búcsúlevél, de azért remélem, hogy egyszer mégis megérted mindezt!/