Lassan minden megváltozik, és rendeződik. Tudom, fel voltam rá készülve, mégis hirtelen ismertem csak fel. Jól esik. Kellemes, megnyugtató és örömmel tölt el. Érezni kicsit, hogy minden lassan a helyére kerül, hogy minden értelmet nyer. Érezni azt, hogy megerősödöm, hogy magamat helyezem előtérbe, a céljaimat, a vágyaimat, a büszkeségemet. Kezdem többre értékelni magamat, mint eddig. Kezdem meglátni azt ami érdemtelen, és azzal foglalkozni ami boldoggá és magabiztossá tesz.
A nyakamon az újabb évkezdés, ami egészen pozitív érzésekkel tölt el. Úgy érzem, a tavalyi évkezdő önmagamhoz képest rengeteget változtam. Magabiztosabb lettem, és sokkal felszabadultabb. Az első év mindig beszokatós, ismerkedős, kezdetleges. Olyankor még mindenki vigyáz arra, hogy milyennek látják mások, hogy mit gondolnak róla. Én is rengeteget foglalkoztam ezzel. Igyekeztem mindenkivel jóban lenni, s senkivel se haragba kerülni. Most viszont úgy érzem, levetkőztem ezeket a gátlásokat. Sokkal magabiztosabban vágok neki ennek az évnek. Jó érzésem van vele kapcsolatban. Igazából hiányzik a gimi, a barátnőim, a bulik, a mindennapok. Az igazi Kölcseys élet. :) Nem tudom miért szeretem ennyire, de nagyon jól érzem magam benne. Mintha mindig is nekem találták volna ki. Megnyugtatással tölt el a nemsokára bekövetkező visszatérés. Nincs bennem kétely, félelem. Minden olyan ismerős, de mégis új lesz. Egyszerűen jó. 
Igazából nem akartam az érzelmeimet szóba hozni ebben a bejegyzésben, de mivel azok hozzám tartoznak, kitérek kicsit erre is.
Mostanában megint megváltoztak kicsit a dolgok. Jó irányba kerültem, s úgy érzem sikerül végighaladnom azon az úton, ami majd a boldogság felé visz. Nem tudom miért vagyok ennyire pozitív, és miért értékelek hirtelen mindent ennyire jónak, és építőnek. Egyszerűen úgy érzem, hogy minden okkal történt eddig, minden szomorúság, minden könny. Mindennek célja volt, és én teljes mértékben elfogadom ezt. Elfogadom, hogy szerettem, megtörtem, és azt hogy megerősödtem.Úgy érzem, sikerült olyannyira felépülnöm, hogy őszintén tudjak elmenni mellette mosollyal az arcomon. Nem azon gondolkozva hogy úristen mit érezhet most, mire gondol, stb. Ő most boldog valaki mással. Én is boldog leszek majd, de addig is van időm önmagamra. Nem is tudom leírni hogy mit érzek. Olyan hihetetlenül érett felfogás van bennem, mintha nem is én lennék, visszagondolva a sok negatívumra vele kapcsolatban. Egyszerűen azt érzem, hogy nem félek többé attól, hogy mit gondol rólam(így is eléggé el lett már ez cseszve..), mert ha nem akart megismerni, hát ne ismerjen. Ő vesztett csak. Eddig olyan szépnek tartottam a barátnőit, most már látom hogy ők sem tökéletesek. Kezdem őt is csak egy embernek látni. Persze azért ott van még bennem az emléke, és tudom, hogy soha sem lesz teljesen közömbös a számomra. De már erős vagyok, és tudok rajta uralkodni. Épp tegnap olvastam egy regényt, a címe :Anyegin. A történet lényege igazából az, hogy volt egy kis egyszerű lány, aki őszintén szeretett. A férfit pedig nem érdekelte, ő nem akart megállapodni, úgy érezte, a lány nem köti le őt, túl egyszerűnek látta. A lány szerelmet vallott neki, őszintén kiteregetve érzéseit, a férfi viszont hidegen elutasította, lecsitította. A lány rengeteget szenvedett a reménytelen szerelem érzése miatt. Kitöltötte a mindennapjait, az életét. Mindig csak erre a férfire gondolt, még úgy is, hogy valójában kicsit megalázta az érzéseit a férfi. Ő viszont reménykedett, álmodott róla, elképzelt dolgokat. Idővel a eljött hozzájuk egy ünnepségre, s kikezdett a húgával. A lány mérhetetlen fájdalmat érzett. Nem értette, hogy miért ilyen kegyetlen ez a férfi, s mégis hogyan szeretheti ennyire. A férfi ezután elköltözött a környékről, senki sem hallott felőle. A lány eljárt a férfi üres kastélyához sokszor, körbejárta, s úgy érezte a férfi lélekben vele van. Telt az idő, a lányt az anyja férjhez akarta adni, így beköltöztek a városba. Két évvel később a férfi ugyanebbe a városba érkezett, utazása során. Meghívást kapott egy bálba az egyik jó cimborájától, s a bálon megpillantotta a lányt, de mégsem teljesen ugyanúgy. A lány megváltozott, vagyonos, szép, fölényes, uralkodó lett. Körüllengte a szépség, a fölényesség. A férfi elcsodálkozott, s érezte hogy valami megmozdul benne. Kiderült, hogy a barátjának a felesége, már két éve. A férfi úrrá lettek az érzések. Minden nap csak a lányt látta maga előtt. Álmodozott, vágyakozott rá, ugyanúgy, mint annak idején a lány őrá. Megvallotta érzéseit ugyancsak, de választ nem kapott rá. Felkereste a lányt, amikor egyedül volt otthon. A lány meghallgatta őt, majd ugyanolyan hidegen elutasította a férfit, mint annak idején őt a férfi. Majd elsétált. Közben viszont sírt, mert még mindig szerette ezt a férfit, de tudta, hogy sosem lenne hűtlen a férjéhez, tehát elzárta magában ezeket az érzéseket.
Milyen furcsa az élet... Tényleg így van a valóságban is. Az egyszerű, őszinte szeretetet nem becsülik, nem látják meg. Majd idővel, amikor megváltozik a lány, már vágyni kezd rá, de ekkor már olyannyira megváltozott a lány, hogy ő is elszenvedteti a férfivel azt, amit tőle kapott annak idején.  Őszintén megtetszett ez a történet, s be kell vallanom, hogy talán azért, mert átfedést érzek az én életemmel kapcsolatban. Hisz mindenki azt mondja, hogy későn jön rá az ember hogy kit veszített, hogy ki szerette igazán. Bevallom, megfordult a fejemben miközben olvastam, hogy talán velem is ez lesz pár év elteltével, mikor újra összetalálkozunk hosszú kimaradás után, s már mind a ketten mások leszünk. ..
Valójában mosollyal tölt ez az egész, ha visszagondolok rá, s arra a rengeteg mindenre ami történt velem ebben az időszakban.  Arra, hogy mennyi fiút megismertem, hogy mennyi élményben lehetett részem. Kipróbálhattam különböző szituációkat, kicsit megismerhettem a mostani fiúk gondolkodását. Kipróbálhattam magam, buliztam féktelenül, ittam, élveztem a társaságukat. Most viszont kicsit lecsillapodtam. Már nem fűt az ittas bulizás, sem a féktelenség, az egy éjszakás kalandok sokasága. Valami megváltozott bennem, megkomolyodtam. Kicsit.